Sziasztok, ez a hét az utolsó, felkészülő hét a 2013-as Eurovízió előtt. A dalverseny idei jelképe a pillangó. Egyrészt azért mert nagyon színes és sok különböző fajtája van, mégis mind egy és ugyanaz: pillangó. Ezzel kifejezve az idei verseny üzenetét: we are one! Emellett azért is mert a világban egy olyan apró mozzanat is, mint egy pillangó szárnyának egy parányi mozdulata is óriási változásokat tud okozni.

Remélem Nektek is megvan már a kedvencetek az idei mezőnyben, és azt is remélem, hogy nagyon színvonalas, izgalmas és érdekes lesz az idei rendezvény is.

A pillangóról nekem mindig az is eszembe szokott jutni, hogy gyerekkoromban nagyon elszomorodtam, mikor megtudtam, hogy ha a pillangó szárnyát megfogjuk, akkor utána soha többet nem fog tudni tovább szállni. Többek között ez a tény és a pillangó szépsége, törékenysége és csodája ihlette a következő 5 percest, ami egyben az első monológ is, amit megmutatok Nektek.

Remélem tetszeni fog, és egy olyan árnyalattal színesíti világunkat, melyet oly törékeny és szép, tündéri lényeknek köszönhetünk, mint a pillangók!

Tavasz

Ez a harmadik napom hajnala. Ma elszállok a kék rétre, közepén piros virággal és már csak az emlékezésnek élek. A két nap olyan volt, mint hosszú, hosszú évek évszázados lenyomata, tudom, érzem, hogy legalább annyi élményt, érzést éltem meg és legalább olyan sűrűn mint ti az évek tonnás súlya alatt. Én szabad vagyok. Három napot élek. Három nap alatt átszelem az érzések óceánját és megsemmisülök eme édes vizű tenger habjaiban. Boldog vagyok. Megéltem félelmet, szomorúságot, keserűséget, kacajt és boldogságot. Szabadon szárnyaltam köztetek, tonnás súllyal lekötött emberek között. Láttam szépet, bátort és belétek szerettem. Mindbe, a szépbe, a bánatosba és az elkeseredettbe. És még az első napom hajnalán, pár perccel születésem után, meglátva az első emberarcot, elhatároztam, hogy szállni fogok, élek köztetek és viszem a szépséget közétek. Színes szárnyaimmal fényt mutatok nektek, és szépséget ott hol utat épp nem leltek. Nehéz lesz tudtam, és fájdalmas, tudom. Hisz csak addig, addig szállhatok, míg szabad vagyok és nem fog meg egy tekintet, nem ejt rabul egy végtelenül gyengéd, ám mégis igazi: emberi arc. Mert ha megfog, ha foglyává tesz egy lélek, szállni tovább nem lesz erőm és a kéz, nem tudva mit tesz, megfogja színes szárnyaim, az álompor lepereg és én pillanatnyi gyönyört érezve a kéz melegségétől, meghalok. Így hát sorsom, hogy ebben a két napban szálltam köztetek, halandók között, és láttam szépet, gyengét, erőset és bűbájosat. Felvidítottam mindenkit, tudom, pillanatnyi csodát, boldogságot hozva oda hol ennek már nyomát remélni sem merték. És én szálltam tovább e sok bánattal, szomorúsággal, megpihenve és erőt gyűjtve a piros virág karjain. És tudom, hogy ebben a két napban sok boldogság és fény került szárnyaimról az emberi vállakra és szemekbe. De most megfáradtam Harmadik napom hajnala van. A piros virág csodálón és kicsit szomorún búcsút int nekem. Még egyszer betakar a reggeli hidegben meleg vöröses karjaival. És én innen szállok tovább és most, hogy tudom sorsom, most már tudom, nincs más utam. Azokat a szemeket melegségükkel, teli emberi, felejthetetlen érzelmekkel, nem tudom feledni. Így hát beleszállok abba a forró tűzbe mely egy pillanatig örvénylő boldogságot ad majd és tudom, megérte élnem. Elégek a szerelem  forró, végzetes karjaiban. Megyek! Emlékezzenek színes szárnyaim fényére és minden, minden szép pillanatra mely e földön adatott, hisz mindez olyan, olyan szép!

Nyikoletta

Coelho: Az accrai kézirat, és én 

Tegnap este, a tikkasztó forróságban buszra szálltam, hogy Coelho legújabb művét megszerezhessem. Hazatérve az árnyékba kuporodtam és vízre szomjazó növényként ittam életet adó szavait. Mire teljesen lement a nap, a nagy mű, Az accrai kézirat átirata teljesen az enyém lett. Sokat okultam belőle, volt mit úgy éreztem, tudok már, volt mit boldogsággal értelmeztem és volt mit kétség, félelem érzése követett. Sok-sok tapasztalat, okos szó, döntés és érzés teljességgel letisztult, gyönyörű összessége. Az jutott eszembe: jó lenne mindig, minden percben tudni követni a tanítást, de maga a tanítás meg se született volna, ha ez nem lenne a mai nehéz és küzdelmes világ minden helyzetében nehezen teljesíthető. Örültem, hogy elolvastam-e sorokat és bíztam, hogy néha egy-egy döntés előtt némely szava, gondolata fénycsóvaként ott lesz majd a világ egén. Volt pár sor mely különösen sokat adott mai rohanó, és csak néhány percnyi kizökkenést követően spirituális világunkban.

„Mi a csoda? …olyan dolog, ami hirtelen csordultig tölti a szívünket Szeretettel.…Akkor is, ha nem vagyunk képesek észrevenni, mert az elménk a nagy tettekkel és hódításokkal van elfoglalva. Akkor is, ha túlságosan belemerülünk a hétköznapokba, és nem látjuk, mennyire megváltoztatta az utunkat….”

Úgy érzem, sokszor, nagyon sokszor, minden nap meg kell állnunk, és addig merengeni szelíden, csendben: míg meg nem fejtjük milyen csodát adott nekünk a mai nap.

Nyikoletta