Nagyon Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok!

Húsvétkor gyakran elutazik az ember pihenni ha teheti, távolabb a város zajától. Mégis ez az ismerős városi zaj oly sok kellemes emléket, érzést rejthet és jelenthet a számunkra. Ezért most egy olyan 5 percest hoztam, ami arról a kettős érzésről szól, amikor az ember szeret egy helyet és mégis vágyik elhagyni azt, és új helyeket megismerni. Mindemellett benne van a múlhatatlan szerelmem is, Pest iránt. Remélem nagyon sok szép, új élménnyel gazdagodunk Húsvétkor is, akármely szegletén legyünk is a Földnek!

A képzelet teremt kőből virágokat

 Járok itt ezen a fáradt körúton, holnap, tegnap és ma. Ismerem az aszfalt repedéseit, a kirakat könyveit, s a sárga csilingelők is régi barátaim. A fények mindig ugyanazt a teret világítják meg meg-meg újulóan, ismerősen. Itt sétálok végig, félhosszú kabátban, oldalra hajtott sállal. Általában lehajtott fejjel, elgondolkodva lépkedek, de az ismerős helyeket valahogy mégis tudom, s van hogy megszólítanak, ismerősök, régiek, kedvesek vagy épp egy cseppel felszínesebbek. S sétálunk tovább immár beszélgetve, betérünk egy helyre, a pincérnő mosolyogva előre kérdi: ugye hosszúkávé ma is! És én mosolyogva bólintok a megszokás biztonságával némi helyet hagyva a bármikori, bármire vonatkozó változtathatóságra. Kávé, füst s némi csevely, majd megyek tovább a találkozás emlékének érzetével, mégis az újabbra készülve, izgatottan gondolkodva a véletlenek értelmezhetőségén. Az utazás közeli ténye jut hirtelen eszembe s gyorsan definiálni akarom a biztonságérzetet, magammal vinni a másik helyre az ismerős utcákat, a körutat a repedésekkel. Arról beszélek, hogy milyen szörnyen beszűkült az egy térben leélt élet, s közben páni félelem tölt el, ha a változásra gondolok: én le tudnék élni egy életet itt. Tudva belül a szép helyeket, izgalmas kalandokat, az életre szóló élményeket… és mégis megyek előre a cigány horda zenés csillaga alatt, a járatlan úton, találkozót adva a sorsnak, előre-előre ahol a vitorlák feszülnek, így is kell menni nem gondolva az útra, csak a fodros égre tekintve átható tekintettel, a cigány horda csillaga után, nem rettegve úttól, sorstól, akár a világ szélére is…kőből virágokat.

Nyikoletta

Hétfő, kezdődik a dolgos, újabb hét. Az első nap mindig nehezebben, döcögősebben indul és része annak az örök rohanásnak, mely a hetünket és korunkat jellemzi. Ez az “árnyalat” is témája lett egy 5 percesnek, amit megosztok most Veletek. Remélem jól indul a hetetek, és a nagy pörgésben lesz pár pihentető perc is!

Jutalomjáték

 Árnyék, fény és megannyi, megannyi égi tünemény. Lények, tárgyak, várak, házak, és élő lények egy szóval teremtmények. Mind, mind mi itt él és sóhajt a földkerekségen ez itt a közepe az én mesémnek. Reggel hét, vekker, víz, fogkrém, kávé és nikotin ez a reggeli dupla koffein. Majd ruha, szoknya, ing és blúz és az első busz, szokás szerint az orrom előtt elhúz. Bosszús kezdés, rohanás, busz után ugrás, majd végre a metrón ülve nyugodtabb sóhajtás. Munka, munka, munka. Peregnek a percek, az óra mutatói sosem spiccesek. Ebéd, evés, korty a vízből, pár perc ábránd valahonnan messziről, majd vissza, míg véget nem ér az aznapi munka. Kilépek, körülnézek az utcán, gyorsabban, könnyebben lépdelek, majd rohanok, rohanok a mozgólépcsőn, megelőzni a perceket, elérni az előző szerelvényt, és járatni, járatni a zsúfolt ülésen az agytekervényt. Mi kell holnapra, ki kell adni a pénzt, amiért forog ez az egész kerék. Majd a csomagokkal fáradtan haza, étel, korty, víz, pár perc ábránd, esti műsor, a könyvből pár sor. Víz, fogkrém, takaró, az egész háznak takarodó. Az ágynak néhány titkos, kedves gondolat, remény, félelem és édes emlék és néhány, melyet inkább felednék. Árnyék, fény, megannyi égi tünemény. És reggel hét, vekker, víz, ez hát a rendszeresen felmerülő, megfejthetetlen kvíz.

Nyikoletta

Ma már igazán tavasz érzésem van. Végre hét ágra süt a nap és a szél sem fúj annyira. A tavasz érzés pedig nem létezhet a szerelem csodálatos érzése nélkül. Természetesen nagyon sok 5 perces született a szerelem különböző árnyalatáról, fiatalabbról, érettebbről, szenvedélyesebbről és naivabbról. Most egy olyan írást hoztam, mely a diákévek plátói szerelmeiről, a diáklányok naiv rózsaszín lelkesedéséről szól professzoruk iránt. Talán sokan ismerjük ezt az érzést, nem komoly, könnyed és virágos mint a tavasz és olyan magával ragadóan bájos!

A Harmadik (depalatalizált törvényszerűség)

 Van olyan az ember, a Nő életében, hogy érdeklődni kezd, a tudományok, az algebra, a számtan, filozófia, meg a férfi iránt, többek között. Ha a férfi ért az algebrához, számtanhoz, filozófiához, nyert ügye van, ez a törvényszerűség logikusan helytálló minden ilyen szituációban. Lehet esetlen, borzos, kócos és még akár mosdatlan is, minden hátránya előnyére válik, mert elméje úgy szárnyal az algebra végeláthatatlan kérdéseinek tengerén, hogy szárnycsapásaiban gyönyörködik minden érdeklődő nő. Hallgatja a logika megcáfolhatatlan fizikai irányultságát, sebesen jegyzetel, még gyakrabban felnézve közben, majd hazamegy, ledől az ágyra, az elengedhetetlen algebra könyvvel kezében és: elbóbiskol. Álom és valóság mezsgyéjén kóborol édeskés mosollyal szája szögletében, boci szemekkel bámulva a plafont. Látja magát és a férfit, meg az algebrát, igen az egész rendszert. Mert értsék meg az algebra fontos legalább annyira, mint a kémia: hogy működjön a kémia, kell az algebra is! És csak sétálnak körbe-körbe az őszülő parkban, a férfi és a nő és algebráról beszélgetnek. A nő hadarva, gyorsan olykor botladozva fejti ki elméleteit a férfi finoman megsegíti itt ott, meg-megérintve gyengéden kezét, vállát. És az őszülő park fejet hajt, biccent a fiatal gondolatnak és kitavaszodik. A lány pislog egyet és leemeli tekintetét a magasságokból, kezéből kiesik a könyv. Ránéz, elmosolyodik, majd nagyot sóhajt és elkomorodik…földhöz vágja, és készülődni kezd, a fiú már várja. Moziba mennek, fogják egymás kezét, a film jó, de a nő nem figyel, fogja a fiú kezét és nem ért semmit. Film után kávéházba mennek, a nő hallgatja a fiút, automatikusan bólogat, mosolyog, majd szóba kerül az algebra: a szemek felcsillannak, és a szóáradat elindul, lélegzetnyi időt sem hagyva a válasznak, majd a válasz: Nem tudtam, hogy ennyire érdekel az algebra. Új év, a filozófia sem rossz, elmegy, nem is: fantasztikus! Milyen kár, hogy nős, hát igen mind nős, komoly, megfontolt, szigorú és…bűbájos…csak mosolyogva lehet rá gondolni. És mit lehet ezzel az érzéssel tenni: tanulni a számtant, algebrát, filozófiát…és egyszer csak kinőni. De addig is sóhajtsunk egyet mi is álmodozón, szép emlékekre gondolva, mikor azok a fiatal lányok, karikás szemekkel, tonnás súlyú könyvekkel megrakodva átszaladnak az őszülő parkon, maguk után lobogtatva színes sáljaikat, gondolataikat melyek hatására mégiscsak kitavaszodik…

Sziasztok!

Ma ahogy felkeltem és kinyitottam a szemem az első amit megfigyeltem az a beborult ég és az esőcseppek folyamatos, vigasztalhatatlan esése. Erről eszembe jutott egy 5 perces, melyet a diákévek kedvenc kávéháza ihletett, ahova gyakran betértünk két óra között, előtt, után de bizony néha még helyett is. Ezek a látogatások gyakran olyan szomorú időben történtek, mint a mai, de a társaság és a hely mindig felvidított minket 🙂

Ezt az 5 percest szeretném ma megosztani veletek, hátha Nektek is jobb kedvet teremt!

Ma

Esik, egész nap esik. A vízcseppek körkörös rózsákat vonnak a tócsák felszínére. S az emberek sétálnak színes ernyőikkel a kék illatú körúton. Nyár van, és a nap ki –kikandikál a fellegek sűrűjéből s az emberek, mosolyogva köszöntik. Ballagnak tovább ernyőik alatt és milyen színesek mind! Az eső csak esik, és ők rohannak dolgukra, némelyik szürkén kullog, a napi munka terhével vállán, a másik vörösen izzón, mint a rózsa melyet kezében lenget, s a harmadik sárgán, egyszerűen vidáman, zsebre vágott kézzel felnézve az égi tüneményre… színesek mind. Némelyikük betér az itteni kávézóba, összecsukja ernyőjét, és kényelmesen elhelyezkedik, vár és nézi az esőt, majd mellé kerül a másik ernyő és a beszélgetés megkezdődik, lassan megérkezik a másik asztalhoz a vörös rózsás alak is, és egyre több színes ernyő kerül a kávéházi ládába…Hát nem ugyanolyan abszurd ez, mint az esernyő és a varrógép találkozása a boncasztalon? Nem tudom, de legalább olyan szép. Csak gyűlnek, gyűlnek a ládában, a bohém virágosak békésen megférve a konzervatív feketékkel és az attraktív pepitákkal. Nap végére nagyon színes lesz a kép, az eső is eláll, és az emberek hazamennek, egyszínű, virágos, pepita ernyőikkel, sokszínűen…

Nyikoletta

Üdvözlet minden kedves olvasónak Az élet árnyalatai blogon!

A blog célja, hogy szellemi és érzelmi élményt nyújtson, egy hosszú, fárasztó nap után mikor az ember csak egy pár kedves sorra vágyik, mely elgondolkodtatja esetleg feltölti, felvidítja mialatt lassan kortyolgatja a gőzölgő feketét.

Ezek a nevezzük “5 perces” írások, az egyetemi éveim alatt íródtak, és a vibráló, szeleburdi néhol romantikus néhol ábrándos diákévek egy-egy hangulatát közvetítik, bemutatva ezzel az élet sok szép és változatos árnyalatának egy részét. Az 5 perces írások közt vannak prózaversek és monológok is, de ezt mind látni fogod ha látogatod az oldalamat kedves olvasó! Ha tetszenek az írások, megtisztelsz minden hozzászólással, véleménnyel. Töltődésre fel!

És ha már írtam az elengedhetetlen finom kávéról szóljon az első 5 perces is eme ízletes italról, mely szebb árnyalatúvá tudja varázsolni a reggelünket és a napunkat!

A kávé

Egy kisgyermek számára, mikor megérzi azt az ismerős illatot, kinyílik egy rejtett világ. Tudja, hogy a felnőttek összeülnek egy csésze, gőzölgő fekete mellé, és ő hallgatja a súlyos, fojtott beszélgetéseket s úgy érzi, hogy mindent ért. A szoba szűk lesz és a szavak csak fogynak, fogynak míg a csésze ki nem ürül. De ez csak a délutáni rítussal van így, a reggel az egészen más. Olyankor az ember csak rohanósan felhörpinti a lefőzött adagját és nem is figyel az illatkavalkádra, csak a gyors hatás a cél. S a kisgyerek nem érti , mi ez a kultusz a fekete körül, belekóstol egyszer s a kesernyés íz még nagyobb értetlenséget szül. Csak évek múltán kóstolja meg újra, fáradtan, sok tejjel. S akkor valami elkezdődik, a hosszú beszélgetések megszületnek s a teli, forró csésze mindig jó ürügy. Innentől kezdve az ital belopja magát életünkbe, de kétarcú barátként. Néha a legnehezebb perceken segít át, és lendít tovább, néha pedig közönyös, s csak mosolyog azon, hogy tőle várjuk a felfrissülést. De mindezzel együtt életünk elengedhetetlen részévé válik, s sokszor már csak megszokásból is rendelünk egyet. Aztán lassan megismerjük az egész családot. Reggel a főzött változat, délután az instant, munkahelyeken az oldott szívbarát s kávéházakban a tejhabos csodák. Ó azok a kávéházi habos feketék! Egy jó beszélgetés és a szavak az illattal és a füsttel, az értelem az érzékekkel olvadnak össze. Mert a kávé vonzza a cigarettát, mintha ő is egy társat követelne, nem marad meg magányos jelenségként. És ez sokáig így megy, az ember mintegy a körkörösen száguldó lét egy saroknyi szüneteként éli meg a kávét és a cigarettát. Aztán évek múltán a kép megváltozik. A csésze mellett füst helyett édes sütemény jelenik meg. És az íz is más, hosszabb, nyugodtabb. A beszélgetések lelassulnak s a rítus sokkal nagyobb lesz. Barátaim, igyunk meg egy csésze feketét!

Nyikoletta

Üdvözlet a(z) Cafeblog honlapon. Ez az első bejegyzés, amelyet a Cafeblog előkészített a honlap tulajdonosának. Törölhető, tetszőlegesen szerkeszthető, és már kezdődhet is a honlap tartalommal történő feltöltésének szép és fárasztó folyamata!
Sok sikert!